Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2023

Érettségi beszámoló — Hogyan lett kitűnő az érettségi bizonyítványom?

Sziasztook! Elképesztően régen posztoltam a blogra, hiszen az érettségibe fektettem minden időm, energiám. Azt kell, hogy mondjam abszolút megérte, a saját céljaimat is abszolút sikerült felülmúlni. Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, testvéreimnek, tanáraimnak és a barátaimnak, akik végig tartották bennem a lelket, támogattak, bíztattak. Az érettségi eredményeimről fogok beszélni kicsit, illetve tippeket is szeretnék adni a következő érettségiző évfolyam számára, annak ellenére, hogy ők már más rendszerben fogják teljesíteni a vizsgákat. Nem is szaporítom tovább a szót, kezdjünk is bele! 1. Előzmények: A nyelvek terén és a választott tárgyam esetében már előre gondolkodtunk pár évvel ezelőtt, hogy hamarabb le tudjam tenni ezeket a bizonyos vizsgákat, ezzel is megkönnyítve a végső megmérettetést. Azonnal tudtam, hogy németből szeretném a nyelvi érettségim, a választott tárgyam pedig az informatika lesz. 2021. októberében megpróbáltam a középszintű informatikát, viszont nem úgy sikerült,