Hello Világ
Mint, ahogy látod, ez az első post-om. Úgy gondoltam, ebben a posztban elmondom nektek, hogyan is kezdődött az, hogy írni szerettem volna.
10-11 évesen kezdett az én életemben is megjelenni a YouTube, mint videónéző és feltöltő app, illetve a Google, ahol, ha keresnem kellett valamit, mindig találtam választ. Többször akadtam az ilyen helyzetek okán mások blogjára, naplójára. Sokszor jutott eszembe, hogy mi lenne, ha... Igen, természetesen akkor még nem kezdtem el írni se blogot, se semmit. Magamnak írogattam néha-néha verseket vagy meséket.
Ez így ment egy ideig, míg egy nap be nem léptem a 8. osztályba, és fel nem ajánlottak nekem egy fantasztikus lehetőséget. Újságírókat kerestek az iskolámban, a helyi suliújságba. (az iskolám oldala, ahol fent vannak a linkek az újsághoz https://www.facebook.com/tancsicsoh/?ref=br_rs). Ennek nagyon megörültem, mivel így megjelenhettek írásaim, és kipróbálhatom magam. Ebben az egy évben nagyon megszerettem az írást, így eldöntöttem, hogy efelé a pálya felé mennék szívesen tovább.
6-7 cikket írtam talán, de mindet nagyon élveztem. Sok-sok interjút és egy fantasztikus kirándulást is le tudtam írni. Nagyon szerettem írni, de mivel a diákok nem nagyon olvasták (volt, aki azt se tudta, hogy létezik suliújság), nem jutottak el a cikkeim az igazi célközönséghez. Ekkor kezdtem el agyalni újra a blog témán, ezért Apukám segítségével létrejött ez az oldal.
Köszönöm szépen, hogy elolvastátok. A következő blogposztban találkozunk, addig is legyen csodaszép napotok és vigyázzatok magatokra! Virtuális ölelés minden kedves olvasómnak!🫶🏻
Tanács? Ötlet? Írj nyugodtan kommentet, e-mailt vagy üzenetet az alábbi platformok bármelyikén.
E-mail: jazoka.44@gmail.com
Instagram: @kjazmincsillag
Megjegyzések
Megjegyzés küldése