Ami fontos nekem — Monológ #1, gondolataim
Sziasztook! Ma éppen írtam a nyelvtan házimat (ezt a kis szösszenetet, és megtetszett, ezért gondoltam, hogy kipostolom Nektek, hátha másnak is egyeznek a gondolatai a kis szövegemmel. Nem sokára érkezek postokkal, de addig is jó olvasást ehhez! Virtuális ölelés minden kedved olvasómnak!!
Ami fontos nekem
Az embereknek vannak igazán
fontos dolgaik. Tárgyak, gondolatok, emlékek, emberek, állatok. De sokszor
észben sem tartjuk ezeket a dolgokat. Amikor pedig valamit vagy valakit
elvesztünk, akkor jövünk csak rá, hogy mennyire is fontos volt nekünk. Az
emberek sablonosak, és felületesek. Az igazi és értékes pillanatokért tennünk
kell valamit. De a rohanó világ és ez a lustaság, és nem figyelés tönkre tehet
mindent. Ha meg kellene fogalmaznom egyetlen egy dolgot, ami a leges leginkább
nagy helyet foglal el a szívemben, akkor a barátaimat, és a családomat
mondanám. A barátaimra bármikor számíthatok. Elmondhatok bármit nekik, nem
ítélnek el, és ha segítségre van netán szükségem, azonnal segítenek. A
családomban ugyanezt érzem. Sokszor nem értek velük egyet, de végső soron velük
élek, velük töltöm a mindennapjaimat, ezért akaratlanul is jó kapcsolatot
ápolok velük. A testvéreimről már nem is beszélve. Ők jelentik nekem a világot.
Nagyon szeretem őket. Aztán ott vannak a könyvek, a rajzolás, a hobbijaim. De
vajon mi az a legfontosabb számomra, amit senki, de senki nem vehet el. Ez az
egyéniség. Ha nem vagyok egyedi, és minden téren beállok a sorba, ugyanolyan
felületes leszek, mint a többi ember, aki így tesz. Ha nem állok be, és egyedi
maradok, akkor is lehet, hogy olyanná válok. De megmarad az a lehetőségem, hogy
erről egyedül, csakis én döntsek. Ha pedig döntenem kell, akkor inkább leszek
más milyen, mint amit a társadalom elvár tőlem, viszont mindig olyan emberek
fognak körül venni, akikre bármelyik pillanatban számítani tudok, és ez
kölcsönös.
Köszönöm szépen, hogy elolvastátok. A következő blogposztban találkozunk, addig is legyen csodaszép napotok és vigyázzatok magatokra! Virtuális ölelés minden kedves olvasómnak!🫶🏻
Tanács? Ötlet? Írj nyugodtan kommentet, e-mailt vagy üzenetet az alábbi platformok bármelyikén.
E-mail: jazoka.44@gmail.com
Instagram: @kjazmincsillag
Megjegyzések
Megjegyzés küldése