Yubo – Avagy a mai barátkereső „tinder”
A Yubo mint app: Az
alkalmazás ikonja igen megnyerő első ránézésre is, a sárga a domináló szín az
egész alkalmazáson belül, ezt pedig már az első pillanattól kezdve láthatjuk. A
Yubo kezelése igen egyszerű, gyorsan hozzá lehet szokni, na persze ha még a
fizetős funkciók is a birtokunkban vannak, úgy még teljesebb használói élményt
kaphatunk.
Tényleg barátkereső? Le
kell lombozzak néhány embert, ugyanis nem csak barátok keresése folyik az
alkalmazáson, szóval mindenki vigyázzon. Én úgy vagyok vele, hogy elsősorban új
embereket szeretnék megismerni, aztán majd elválik. Szóval, ha kapcsolatot
kerestek, az sem baj, nyugodtan használjátok a Yubo felületét.
Mennyi emberrel beszélek a mai
napig? Eléggé idegesítő az ingyenes rendszere a Yubo-nak, ugyanis eleve az majdnem
egy lehetetlen küldetés, hogy beszélni tudj valakivel. Ugyanis a képeken
láthatjátok a „swipe” funkciót, de az konkrétan nem ér semmit. Ha az adott
embert jobbra húzzátok és az app netán tán titeket is beajánl a másik félnek és
ő is szimpatikusnak talál benneteket, akkor lehet elkezdeni beszélgetni. Mivel
a felhasználóneveket nem látni, még barátok nem vagytok, ajánlatos kiírni a bemutatkozásotokba,
hogy mi a felhasználónevetek így bárki rátok tud keresni és be tud jelölni
titeket. A Yubo szerint 5 hónapja regisztráltam (elhisszük neki 😊),
ezalatt az idő alatt rengeteg emberrel beszéltem 150 felett van a számuk,
viszont napi szinten 2 emberrel beszélek négy hónapja, és még kettővel pár
hete.
Jó nyelvtanulásra?
Őszintén? Nem tudom, a külföldiek, ha valamit rosszul írok, azonnal letiltanak
(megnyomják az „unfriend” gombot), de próbálkozok még azért keresni embereket,
akikkel tudom gyakorolni, de nem javaslom senkinek sem, hogy hosszútávon
próbálkozzon.
Tapasztalataim. A
tapasztalataim és az érzéseim a mai napig eléggé sokszínűek. Megismertem kettő
fantasztikus embert már, szóval ezért minden képpen megérte, ezen kívül
megismerkedtem a Twitch-csel (következő posztban hallhattok is erről), valamint
nagyon sokat nevettem különböző helyesírási hibákon. Ha másért nem, ezekért
megérte és meg is éri használni az alkalmazást. Soha nem tudhatjuk, kibe
botlunk éppen.
Tippjeim a tuti Yubo
profilhoz:
- Állíts be profilképet! Ha lehetséges, ne egy Minecraft-ból származó creeper legyen és ne is valami buta meme, és az elmosódott instagram profilt is hanyagold.
- Tegyél fel képeket magadról, vagy arról, amiket szeretsz! Ide jöhetnek az előbb említett elemek, nálam például vanna festmények, F1-es autók.
- Írj biot! A sikeres profil egyik legfontosabb eleme szerintem. Csak kérlek ne ennyit (megtörtént események alapján): „kövess be lécci ig: @xynfi.dkdki” vagy „hadd teljen be a snap map snap: @xynfi.dkdki”. Írd le milyen embereket preferálsz, milyen stílust vagy zenét szeretsz, illetve ne felejtsd ki a felhasználóneved sem.
- Válassz emojikat! Ez szerintem mellékes, de elég gyakran fordul elő, hogy valaki nem ír, és olyankor kicsit hiányos a profil.
Köszönöm szépen, hogy elolvastátok. A következő blogposztban találkozunk, addig is legyen csodaszép napotok és vigyázzatok magatokra! Virtuális ölelés minden kedves olvasómnak!🫶🏻
Tanács? Ötlet? Írj nyugodtan kommentet, e-mailt vagy üzenetet az alábbi platformok bármelyikén.
E-mail: jazoka.44@gmail.com
Instagram: @kjazmincsillag
Megjegyzések
Megjegyzés küldése