Miért pont a F1?
Sziasztook! Üdvözöllek Titeket a szülinapos hét újabb post-jában. Remélem eddig tetszik a hét és azt is remélem, hogy az elkövetkezendő post-ok is nagyon fognak tetszeni. A mai post-ban az egyik új "szenvedélyemről" szeretnék írni egy keveset, ami nem más, mint a F1 vagyis Formula 1.
Egy korábbi post-ban már tettem említést a versenyről és a vele kapcsolatos véleményemről, amit ide kattintva elolvashattok.
A Forma 1-et kiskoromban is néztem többször, viszont nagyon sokáig, egészen pontosan tavaly szeptemberig rettentően unalmasnak és értelmetlennek tartottam az egészet. Ez a sorozat teljesen megváltoztatta a hozzáállásomat a versennyel kapcsolatban. Az összes csapatot nagyon szeretem, de főleg a Williams az a csapat, akit nagyra tartok, mivel egy Hölgy a vezető. Nagy tiszteletet érdemel szerintem a vezető és gratulációt, mivel ez a munka cseppet sem könnyű.
Mostanra pedig már annyira a szívemhez nőtt a verseny, hogy minden héten nézem az időmérőket, valamint a versenyeket (Nagy Díjakat) is.
Kedvenc versenyzőm nincs igazán mindenkit ugyanannyira szeretek, de akit talán kiemelhetnék, az Daniel Ricciardo, hiszen a sorozatban megismerhettük valamennyire, és számomra Ő egy nagyon pozitív, kedves, élettel teli személyiség.
Daniel |
Ez a sport nem egy lányos sport, és már többször mondták nekem, hogy a Forma-1 már nem menő, meg egy lány hogy szeretheti. Aki a sorozatot megnézte/megnézi érteni fogja, hogy miért szerettem meg ennyire ezt a fantasztikus, különleges, és izgalmas sportot.
A másik versenyző pedig Max Verstappen, akit én már csak "Ferikének" hívok. Ő egy igazán rátermett, harcias személyiség, addig harcol míg el nem éri a dobogó legfelső fokát. Hirtelen haragú, de sohasem adja fel.
Max |
Köszönöm szépen, hogy elolvastátok. A következő blogposztban találkozunk, addig is legyen csodaszép napotok és vigyázzatok magatokra! Virtuális ölelés minden kedves olvasómnak!🫶🏻
Tanács? Ötlet? Írj nyugodtan kommentet, e-mailt vagy üzenetet az alábbi platformok bármelyikén.
E-mail: jazoka.44@gmail.com
Instagram: @kjazmincsillag
Megjegyzések
Megjegyzés küldése